Országos szervezetünk háza tájáról

 

Csillebérc 2017!

 

Csillebérc hatodszor - és utoljára!

 
A napokban derült fény arra, hogy 17 év után a csillebérci tábort eladták. Ennek folyománya –kérdésünkre kapott válaszuk alapján -, hogy a tervezett rendezvényünket abban az időszakban már nem tudjuk megszervezni. Az egyetlen lehetőségünk az, hogy egy héttel korábban, augusztus 31-szeptember 2. között valósítjuk meg a programot.
 
A NYOSZ vezetése döntése értelmében tehát a Csillebérci Randevú 2017 című rendezvényünk – változatlan tartalommal – Csillebércen 2017. augusztus 31. és szeptember 2. között csütörtöktől szombatig bezárólag kerül megrendezésre.
 
Tisztelettel kérlek, hogy a szervezeted körében érdeklődő, részvételüket tervező közösségek, dalkörök részére szíveskedj eljuttatni ezt az információt.
 
Szívből reméljük, hogy ez a változás nem okoz törést a részvételi kedvben, és Csillebércet mi “búcsúztathatjuk el” méltóképpen rendezvényünkkel.
 

A rendezvény programja itt olvasható, a jelentkezési lap innen, a dalköri fesztivál nevezési lapja innen tölthető le!

 

Mielőtt utcára mennének a nyugdíjasok is, még megkérdezik őket

2016. április 1.

Hamarosan elkezdjük az utóbbi évtized legnagyobb kutatását a nyugdíjasok körében, és arról is kikérdezzük őket, hogy a helyzetük miatt meddig mennének el: tüntetnének, aláírást gyűjtenének, vagy tiltakozásképp támogatnák egy új nyugdíjaspárt létrehozását - mondta az Indexnek a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke.

 
Némethné Jankovics Györgyi elmondta, hogy a szervezet hamarosan egy olyan szokatlanul nagy, 10 ezer fős felmérést és kutatást indít az országban, amely nemcsak a megkérdezettek aktuális helyzetéről szolgáltat majd új statisztikai adatokat, hanem lehetőséget ad a nyugdíjasok helyzetének mélyebb feltárására, sőt aktivizálásukra is.
 
Némethné Jankovics Györgyi szerint Magyarországon leginkább az országgyűlési választások előtt kerül elő az idősek ügyek.
 
A pártok ígéretei ígéretek maradtak
 
A pártok a kampányidőszakban egymást licitálják túl az ígéretekkel, a választások után pedig gyorsan megfeledkeznek az ügyről, annak ellenére, hogy a népesség egynegyedét a nyugdíjasok teszik ki.
 
A NYOSZ-elnök szerint valójában a politikának sincs pontos képe a nyugdíjasok helyzetéről. A rendelkezésre álló adatok nem jelenthettek megfelelő támpontot ahhoz, hogy megalapozott változtatási javaslatok szülessenek.
 
A NYOSZ a 10 ezer fős megkérdezés előtt pilotprogramként 2015-ben a Békés megyei állapotokról már közreműködött egy tanulmányban. Az adatok igazolták, hogy a nyugdíjasok fele a létminimum alatt él, de egyes kistérségekben, és kimondható, hogy a falvakba általában is, a súlyos anyagi gondokkal küzdők aránya a kétharmadot is meghaladhatja. A szervezet stratégiai célja, hogy szakmai, gazdasági és társadalompolitikai szempontokból is adekvát megoldásokat javasoljon a jövő időseinek biztonságot teremtő életviszonyok kialakításához.
 
Azért egyébként nem kell kutatást készíteni, hogy kimondjuk: a magyar nyugdíjrendszer több sebből vérzik -jelentette ki a szervezet elnöke. Ma Magyarországon azt fizetik ki nyugdíjként, amit az aktívak járulékként befizettek a nyugdíjkasszába, ez az úgynevezett úgynevezett felosztó-kirovó rendszer. A NYOSZ szerint ennél a svájci indexálásos módszer is igazságosabb és méltányosabb eljárás, mert a nyugdíjemelés mértékének megállapításakor nemcsak az infláció mértékét veszi figyelembe, hanem az aktívak bérkiáramlásának növekedését is.
 
A nyugdíj megtakarítás tulajdon
 
A NYOSZ szerint a “legtisztább” megoldás az egyéni számla rendszer bevezetése lenne. Ebben az esetben mindenki tudná, hogy az aktív évei során mennyit fizetett be a nyugdíjalapba, mennyi jár neki nyugdíjként. Ha az általunk képviselt elvet – azaz, hogy a nyugdíjcélú befizetések az illető tulajdonát képezik – figyelembe vesszük, akkor egy cseppet sem kétséges: a nyugdíj iránti jogos igényünk akkor lenne transzparens, ha látóvá válna, meddig nyújt fedezetet és milyen havi összegben a korábbi befizetés.
 
Az írás az INDEX.hu-n jelent meg.
 

ÜLÉSEZETT A NYUGDÍJASOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉSE

2014. december 10. Budapest

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége Elnökhelyettesévé ismét megválasztották Teszárovics Miklóst, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége elnökét.

 

2014. december 10-én, Budapesten, a Nyugdíjasok Országos Szövetség székházában ülésezett a NYOSZ. hároméves tevékenységét-, jövőbeni feladatait tárgyaló, tisztújító küldöttgyűlése.

 

A NYOSZ elnökének, Jankovics Györgyinek, az elnökség NYOSZ tevékenységét értékelő beszámolóját követően, a küldöttgyűlés, a következő négy évre az alábbi felállásban, választotta meg, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége tisztségviselőit:

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnöke,

ismét Némethné Jankovics Györgyi.

Elnökhelyettesek:
•    Szrenka Pálné, Békés megye;
•    Teszárovics Miklós, Borsod-Abaúj-Zemplén megye;
•    Oskovics György, Hódmezővásárhely;
•    Szendrődi György, Nógrád megye.
Elnökségi tagok:
•    Véghné Reményi Mária, Budapest;
•    Somogyvári Attila, Baranya megye;
•    Szabó Pál, Szabolcs Megye;
•    Demeter Ferenc, Veszprém megye.

A küldöttgyűlésen, a nyugdíjas mozgalomban hosszú éveken át végzett lelkiismeretes, önzetlen munkájuk elismeréseként tíz fő, NYOSZ elismerésben/kitüntetésben részesült.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből e kitüntetést Géczi Ernőné az Encsi Nyugdíjas Klub elnöke vehette át.
Géczi Ernőné, az Encsi „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klubnak 25 éve, elismert elnöke. A klub kiemelkedő kulturális tevékenységével, nemcsak szűkebb környezetében, hanem a határon túl is (Szlovákiában, Romániában) kiváló sikereket, elismeréseket vívott ki magának. Nemzetközi kapcsolataik példaértékűek. A nyugdíjasok érdekében végzett önzetlen, szakszerű munkáját, a klubbeli tevékenysége mellett, a Gyámhatóságnál hosszú éveken keresztül gyakorolt odaadó gondnoki munkája is alátámasztja.
Az általa vezetett nyugdíjas klub 2010 óta, a BAZ megyei versmondó versenyek állandó szervezője és önzetlenül vendégül látó házigazdája.
Géczi Ernőné, elismerésre méltó emberi magatartásával, a nyugdíjasokért több évtizeden át végzett odaadó munkájával kiérdemelte a NYOSZ elismerését.