Regionális Versmondó Verseny; 2016. május 06.

Miskolc; II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

 

„Te jól tudod, a költő sose lódít:     
Az igazat mond, ne csak a valódit”

                                /József Attila/

Fénykép album, a képekre kattintva!

 

Az Észak-Magyarországi Régió megyei megmérettetéseit követően, Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár adott méltó helyet a József Attila tiszteletére, Érdekvédelmi Szövetségünk által megrendezett Regionális Versmondó Versenynek. A Versmondó Versenyt Teszárovics Miklós, a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége elnöke nyitotta meg. A nagyszámú érdeklődő előtt lezajlott eseményen Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye 18 legkiválóbb nyugdíjas versmondója mérte össze versmondó tudását/tehetségét. A közönség és a zsűri által is kimagaslóan színvonalasnak minősített megmérettetésről – melynek színvonalát minősíti az is, hogy a zsűri az Országos Versenyre a tervezett 6 továbbjutó helyett – 9 főt ítélt meg továbbjutásra alkalmasnak. Ők azok, akik az Országos Gálán méltóan képviselik régiónk irodalmat szerető-, és a verset kiválóan interpretáló nyugdíjasait.

A Budapesten, 2016 szeptemberében megrendezésre kerülő Országos Versmondó Gálára továbbjutók névsora, a szereplések sorrendiségében:

•    Széplaki Gizella, BAZ. megye, „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klub, Encs;
•    Szőllősi Béláné, Heves megye, Domoszló;
•    Veliczkyné Csák Judit, Heves megye, Eger;
•    Sándor Lászlóné, Heves megye, Gyöngyöshalász;
•    Csuzda Lajosné, BAZ. megye, „Rozmaring” Asszonykórus, Rudabánya;
•    Gáspár Imre, Heves megye, Gyöngyhalász;
•    Kalecsár Józsefné, BAZ. megye, Szalaszendi Nyugdíjas Klub, Szalaszend;
•    Józsa Istvánné, BAZ. megye, „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klub, Encs;
• Rengőné Baranyi Ilona, Nógrád megye, „Nyárutó” Nyugdíjas Klub, Karancslapujtő.

Kedves Közönség!

Miskolc város részét képező Lillafüred, 1933. júliusában, - ahogy írta, egy - „csillámló sziklafalon” ült költőgéniuszunk József Attila. Az elfutó Szinva-patak felett, a hegyek sörényétől övezve lelkéből itt fakadt ki az Óda, a világirodalom egyik remeke, a számunkra oly kedves, s talán legszebbnek tartott szerelmesverse.
József Attila arc poeticájának egyik elvét, miszerint „…a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit” számtalan nyelvre lefordították. Hazája méltán kötötte születési dátumához – április 11-éhez – a költészet ünnepét. E nap évfordulóin a Nyugdíjasok Országos SZövetségéhez tartozó tagszervezetekben, nyelvünk és irodalmunk szeretetét, megőrzését intézményesítve rendezzük meg, a verset mondó nyugdíjasok vetélkedőjét.
A megyei vetélkedések az Észak-Magyarországi régió mindhárom megyéjében lezajlottak! Most a Borsod-, Heves-, Nógrád megyei vetélkedéseken-, megmérettetéseken legjobban szereplők mérik össze tehetségüket, előadói készségüket, hogy a legkiválóbbak, a Budapesten megrendezésre kerülő Országos Versmondó Gálán adjanak számot tudásukról.

Ebből az alkalomból – gratulálva a már egy megmérettetésen túl jutott versenyzőknek – tisztelettel köszöntöm a szépirodalmat kedvelő kedves közönségünket és versmondóinkat!

Az Észak-Magyarországi Régió Versmondó Versenyének, szellemiségének, én úgy gondolom, méltó helyet és körülményeket biztosít /BAZ megye ebből a szempontból is legreprezentatívabb helye/, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
Köszönjük a lehetőséget a könyvtár igazgatónőjének és vezetésének!
A Költészet Napjához köthető Versenyünkön, /úgy gondolom/ néhány gondolatban illik megemlékeznünk a 111. évvel ezelőtt, 1905. április 11-én, Budapesten született József Attiláról, aki a 20. századi magyar irodalom-, a magyar költészet, (Ady Endrével egyetemben), egyik legkiemelkedőbb alakja volt. És aki sajnos nagyon fiatalon, mindössze 32 éves korában, tragikus körülmények között, 1937. december 3. halt meg, Balatonszárszón.

Élete során, a gyakran félreértett, az egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett költőt, csak a halála után fedezték fel, mint költőzsenit.
•    Ő volt az, aki rettegett a kívülről fenyegető világőrülettől, az egyre tért nyerő ideológiától, amely a hozzá hasonló sorstársakat nem vette emberszámba.
•    És Ő az is, akinek költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében.
•    Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit.

És ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, azt kell tapasztalnunk, hogy gondolatai, intelmei sajnos ma is nagyon, de nagyon időszerűek!

Fontos tehát odafigyelnünk minden szavára!

Kedves Közönség!

Mint ahogyan ezt a megyei vetélkedéseken is megtettük, most is szólok arról, hogy a mai megmérettetés, egy felfelé menő, országos versmondó verseny része.
Ehhez igazodva határoztuk meg a versmondó verseny témáját is.
A NYOSZ Elnöksége, most a versmondó témáját a természet, a táj, a vidék szépségei köréből, a „fák, virágok, fény” címmel határozta meg.
Ismerve a műsorrendet, ezért elsősorban a továbbjutók számára mondom, hogy ha a maitól eltérő művel készülnek az országos megmérettetésre, akkor vegyék figyelembe, hogy az Országos Versmondó Gálára, verssel és prózával egyaránt lehetett készülni! A mű-, vagy műrészlet, bármely európai költőtől származhat, és ha nem magyar az alkotó, akkor meg kell nevezni a műfordító nevét is!
Az előadásra (mint most is) maximum négy perc áll rendelkezésre!

Kedves Közönség!

Tisztelettel köszöntöm, és egyben bemutatom, a Regionális Versmondó Versenyünk Háziasszonyát, Lövei Lászlóné Úrhölgyet, akinek mielőtt átadom a mikrofont és a szót, nagy tisztelettel köszöntöm, s egybe bemutatom a zsűri tagjait:

•    Fecske Csaba, József Attila Díjas Költő a zsűri elnöke;
•    Molnár Endréné, magyar szakos tanár;
•    Érsekcsanádi István, ny. Középiskolai igazgató, magyar-latin szakos tanár.


 

Ugrás a címoldalra!