XIV. Megyei Versmondó Verseny; Encs 2016. április 8.

Tavaszvárás: nyugdíjasok versmondó versenye Encsen

„Az ábécével mi sem vetekszik: minden bölcsesség benne leledzik, hisz a betűkből minden kikerül, ha ugyan összerakni sikerül.” (Geibel)

Újra Encsen voltunk, csak úgy, mint tavaly és azelőtt – a VI. költészet napi versenyen. Hernádvölgyi kisváros művelődési házától alig több,, mint 50 kilométerre ült költőgéniuszunk 1933. júliusában egy „csillámló sziklafalon”. Az elfutó Szinva-patak felett, a hegyek sörényétől övezve. József Attila lelkéből itt fakadt ki az Óda, a világirodalom egyik remeke. Számtalan nyelvre fordították le arc poeticájának egyik elvét, miszerint „…a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit”. Hazája méltán kötötte születési dátumához – április 11. – a költészet ünnepét, és e nap 105. évfordulóján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége is úgy döntött, hogy hagyományt teremt egy rendezvénnyel nyelvünk és irodalmunk szeretetét, megőrzését intézményesítve a megyében.

Fénykép album a képekre kattintva!

Nem egy nagyvilági társaság gyűlik össze Encsen évente, hanem sok kis klub, közösség nagy társadalma küldi el képviselőit a szinte minden kötöttség nélküli közvetlen baráti találkozóra – mondta megnyitójában Pasztercsák Istvánné elnökhelyettes, a távol lévő Teszárovics Miklós elnök üdvözletét és jókívánságait is tolmácsolva.

A mai nap témája: „A természet szépségei az irodalomban. Fák, virágok, fény…”. Sok minden belefér a költők tavaszi világa, a környezet és az ahhoz kapcsolódó érzelmek ábrázolásában példátlanul gazdag. Azt tanítják, hogy a tökéletesség csúcsa a japán cseresznye – éppen most kibomló virága, mely esemény megünneplése lassan általánossá válik földünkön, de ne menjünk ilyen messze, és legyen szó az őszről is. Akik itt vannak, mind-mind már megérték egy „jóravaló szőlőtőke korát”, és még most is hoznak termést. Igaz keveset, de életükben talán a legédesebbet. Azt a verset, ami a sok évtized során szépségben, kedveltségben a leghűbb útitársnak maradt.
A művelődési ház és a helyi Évgyűrűk Nyugdíjas Klub a szíves-látáson (trakta, tea, kávé, üdítő) kívül még egy komoly és kellemes meglepetéssel tette vonzóvá a programot a termet csaknem teljesen megtöltő szépszámú közönségnek. A tárogatószólóban elhangzott népdalegyveleg az alaphangját adta meg mind annak, ami utána következett. Előadta Czipper Gábor Bence. Ez a fiatalember a Röpülj páva lelkes és tehetséges résztvevője, minőségi produkciójával a nézők szerint komoly díj elnyerésére is esélyes. Minden esetre ez alkalommal hálás szurkolósereget toborzott magának. Váratlan, előre be nem harangozott bónusz volt a vendéglátók részéről Kalecsár Józsefné fellépése is, Fehér Anna balladájával, melynek szépségét, megható voltát először a feszült figyelem, átérzés, majd a hatalmas taps bizonyította. Köszönet a házigazdák figyelmességéért.

A versmondó versenyt a miskolci Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub előadói foglalták keretbe. Elsőként Lövei Lászlóné lépett fel (Csokonai: Reményhez), a műsor zárásaként pedig Laczkóczki Jánosné (Olasz Lajos: Köszönet az ágyai erdőknek) lépett le előadása után a deszkákról. Köztük pedig a magyar költők által, álmodozott a nagyérdemű a gyermekkorunk óta jól ismert szerzők (Petőfi, Juhász Gyula, Áprily, Szabó Lőrinc, Vörösmarty) mellé felsorakoztak a méltatlanul elfeledettek (Várnai Zseni, Heltai, Szép Ernő, Váci Mihály), de mint mindig, most is jöttek újak, kevésbé ismertek (Kiss Tamás, Hollósy Tóth Klára, Tarsoly Beke Tamás, Holló József) nem kevésbé sikeres műveikkel.

Amiről keveset szoktak beszélni, nem csak a hely szelleme, a színházi körülmények biztosítják az ünnepélyességet. Komoly jelentése van annak, hogy milyen ruhában (hajjal, sminkkel) állunk ki. Hogy mi van rajtunk, hogy nézünk ki, árulkodik társadalmi helyzetünkről, életstílusunkról, akár a vágyainkról is. A mai kor emberének ez az egyik legfontosabb kifejezési módja. A szereplők nem is becsülik le fontosságát. Megjelenésükkel tisztelegnek nem csak a közönségnek, de a műnek, a művésznek is. Már az előtérben kiderült, hogy ebből a szempontból jelest kaphat a rendezvény.
 
Itt nem számít a hivatalos oktatási politika. Az előadók emlékeznek egy költőnőre, akinél szebben aligha sokan élték át az anyaság érzését, a nincstelenek életét (megszépítésének vágyát), és az I. világháború esztendejének felfokozott békeakaratát. Kevesen vannak, akik ne emlékeznének Katonafiamnak című költeményére. Várnai Zseni él, és talán az lenne a kívánalom, hogy egy vers értékét abból ítéljük meg, hogy hány olvasást „bír el”, egy életműnek pedig a szándékot és a kifejezésmódot figyelembe véve. Hogy mi a maradandó, vagy éppenséggel örök, döntse el a mindennapok sokasága.

Öröm volt hallani Heltai Március című versét. Ő elsősorban a színpadi poézis mestere volt. Nemcsak Néma leventéje, de versei is jóval túlélték születésük pillanatát. A nyelvi bája, stilizált érzelmek, a hatásosság eredményezik, hogy műveit még hatvan évvel halála után is előszeretettel lapozzák. Talán nem is csak a nyugdíjasok. Ez utóbbi megállapítás vonatkozhat Szép Ernőre is, aki ugyanabban a korban élt és őszinte fájdalommal szemléli a világháborút, de a politikai tiltakozásig nem jut el. Talán ez a baj... Vagy az, hogy leginkább a hétköznapi élet szépségeit ünnepli, virágokat, hulló leveleket, felhőket, csillagokat. A természetet élvezi tiszta szívű dalaiban, játékosan, népköltői egyszerűséggel. Természetlíra, melynek szép példája a Szente Erzsébet által előadott Pitypang.

Váci Mihály is gyakorlatilag lekerült az órarendekről, pedig költészete az akkori élet, a fejlődés fő sodrát jelentette. Hogy politikailag elkötelezett volt? Igen, de közben érzelmileg, gondolatilag gazdag humanista költő. A Selyebi Istvánné által előadott Meleg esőben című vers a zsűri tetszését is elnyerte, a regionális elődöntőbe került, mert szövegmondásából kiderült, hogy közben saját belső hangját is hallja, ami csak keveseknek volt sajátja. Nem szólnak róluk vagy csak érintik őket a tananyagok, ami nem jelenti azt, hogy a könyvespolcokról is lekerültek. Ott vannak és ott is maradnak, az utóbbi időkben divatossá vált Wass Alberttel együtt. Tőle az Őszi hangulat című költemény hangzott el Máró Imréné tolmácsolásában. Jól megférnek egymással. A verskedvelők általában csak ritkán politizálnak, nekik fontosabb a líra, az érzelem, a szubjektum. A szelídség. Bensőségesebb érzelmekkel viszonyulnak a mű egészéhez, mint közéletünk szereplőihez. Van véleményük a maradandóról. Azt tartják, hogy idős korban már alig-alig lehet emléket gyűjteni, ezért a múltból vagy a régieket kell előszedegetni, leporolni, kisimítani. Viszont keresik és örömmel találják meg az eddig ismeretlen költőket is. Kutatják megyénk városainak tehetségeit, azokat a műveket, melyek simogatják lokálpatriotizmusukat. (Hollósi Tóth Klára, Holló József) Az előadókról. Sokfélék vagyunk. Lámpalázasak, harsányak, szelídek, felkészületlenek („belesülők”), kezdők, profik (mindegyikre van példa a huszonöt műsorszámban). Ez utóbbiakat díjazza a közönség, a zsűri főleg. Azt szeretjük, aki kevés eszközzel gazdálkodik, de azzal tökéletesen. A hangokkal lehet elsősorban operálni (hangszín, fent-lent játék), de a szünetekkel is. A hangerő harmadlagos szempont egy-egy produkció megítélésében. S ha az elnökasszony intencióit megszívlelik, jövőre már kicsit profibb lesz mindenki. Ahogy mondani szokás, a zsűrinek nem volt könnyű dolga. Nehéz kötelesség a döntés úgy, hogy a végén ne nyomja a lelküket semmi. Jó munkát végeztek, persze „nehéz emberek” mindig akadnak az előadók között.
 
Encs város és művelődési házának vezetése visszavárja a szövetség által szervezett műsort. A törzsfellépőket, de a „soha viszont nem látásra” szereplőket is további megfontolásra kéri. Szerencsére mindig vannak újak és újak. A show folytatódik, mert „a költő az, aki megállítja a mulandóság napjait az égen” (Juhász Gyula). Viszlát jövőre! De addig sem szabad kijönni a gyakorlatból.

-tory -nő

A regionális versmondó versenyt Miskolcon rendezik majd meg május 6-án, ahová az encsi viadalról nyolcan jutottak be:

•    SZÉPLAKI GIZELLA, Encs, Évgyűrűk Nyugdíjas Klub;
•    SZEBENYI LAJOSNÉ, Halmaj, Őszi Napsugár nyugdíjas Klub;
•    MAJOROS GYULÁNÉ, Miskolc, Életért a Rák Ellen;
•    KALECSÁR JÓZSEFNÉ, Szalaszend Nyugdíjas Klub;
•    KÁLÓCZI LÁSZLÓNÉ, Miskolc, Gárdonyi Géza Nyugdíjas Klub;
•    CSUZDA LAJOSNÉ, Rudabánya, Rozmaring Asszonykórus;
•    SELYEBI ISTVÁNNÉ, Miskolc, Baross G. Nyugdíjas Klub;
•    JÓZSA ISTVÁNNÉ, Encs, Évgyűrűk Nyugdíjas Klub.

Ugrás a címoldalra!