Író-olvasó találkozó - Moldova György

 

Író-olvasó találkozó Moldova György,
nyugdíjasokról írt, „Kegyelemkenyér” című legújabb könyvének bemutatója és dedikálása,
a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban

2017. március 20.

 

Moldova Györgyről talán kevesen tudják, hogy a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Kossuth-, József Attila-, Pulitzer Díjas-, és sok egyéb pl. „Príma Primissima”- kitüntetéssel is rendelkező író, legújabb, „Kegyelemkenyér” című könyve a nyugdíjasok élethelyzetéről, életminőségéről ad hiteles képet.

A 83. születésnapja alkalmából megjelent könyv, miskolci bemutatójának, 2017. március 20-án, 13 órai kezdettel, a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház adott méltó otthont. A nagy érdeklődéssel kísért- és nagyszámú közönség előtt zajló eseményen Moldova György beszélgetőpartnere, Borkúti László könyvtáros volt.

Kápgaléria a fotókra kattintva!

A jelenlévők, a könyv születését illető, sok – az író által megtapasztalt – társadalmi kor- és élethelyzetről, életkörülményekről kaphattak képet. Mint ahogyan elmondta, könyvében, „Az ország legnagyobb társadalmi csoportjáról, közel hárommillió ember sorsáról van szó, arról a nemzedékről, amelyhez magam is tartozom. Fel kell(ett) mérnem, hogy töltöttük be szerepünket, milyen jeleket hagyunk magunk után.” A – mintegy órán keresztül tartó – nagyon érdekes- és tanulságos beszélgetést követően, a (B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi NYugdíjasok Érdekvédelmi Szövetesége szervezésében fél áron megvásárolt) könyveket az író dedikálta.