Tagszervezet-vezetői értekezlet

Tagszervezet-vezetői értekezlet

2017. február 10.

Vörösmarty Művelődési Ház

Képre kattintva fotógaléria jelenik meg!

Teszárovics Miklós, a NYÉSZ elnöke – megragadva az ez évi első találkozás alkalmát – köszönti az értekezleten megjelenteket, s rajtuk keresztül, a nyugdíjas klubok tagjainak is, egészségben eltöltött, eredményekben gazdag, békés, boldog újévet kíván!

Majd néhány gondolatban szól a megye nyugdíjas társadalma élethelyzetéről, az előttünk álló év várható fejleményeiről.

 

A napirendi pontokat megelőzően bejelenti,

  • hogy megyénkből, eddigi munkája elismeréséül, Princz Józsefnét, a NYÉSZ. FEB elnökét terjesztette fel elnökségünk kitüntetésre. A javaslatot, a NYOSZ. november 30-i ülésén elfogadta.

      A kitüntetés átadására, Budapesten, a NYOSZ évet záró és kitüntetéseket adományozó OT  

      ülésén került sor.

 

  • A BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség elnöksége, 2012. okt. 15-i határozatával, a nyugdíjasokért végzett önzetlen munka elismeréséül, a 2012. évtől, évente 5 fő részére Oklevelet és „Elismerés a nyugdíjasok érdekében végzett munkáért” feliratú elismerő plakettet adományoz!
    • A 2016. évben, hosszú évek óta kimagaslóan végzett munkájuk elismeréseként kitüntetettek névsora: (A kitüntetéseket a NYÉSZ, 2016. dec. 16-i évet záró fogadásán /melyen Török Dezső, a BAZ Megyei Közgyűlés elnöke és Müller János a NYOSZ elnökhelyettese is részt vett/ adtuk át!)
      • Anda Antal, Ózd- Susaj Nyugdíjas Klub vezetőjét;
      • Czimmer Sándornét, a miskolci KIWANIS Klub vezetőjét;
      • Gulyás Istvánnét, Halmaj Nyugdíjas Klubvezetőjét;
      • Simon Lászlónét, Fügödi Nyugdíjas Klubvezetőt;
      • Szász Eleknét, a Szépkorúak Nyugdíjas Klubja vezetőjét, Taktaharkány.
      • GRATULÁLUNK a kitüntetetteknek!

Köszöntés:

  • Bejelenti, s egyben tagszervezeteink sorában köszönti, az ez évtől tagszervezeteinkhez csatlakozott nyugdíjas közösséget, az FDSZ. Miskolci Egyetem Nyugdíjas Tagozatát.
    • Vezetője: Hajdúné Dr. Molnár Katalin (Ma az Idősek Akadémiáját nyitja meg, ez távolmaradásának oka!)

 

Majd javaslatot tesz az értekezlet napirendjére, a meghívóban előre megküldöttek szerint!)

  1. A BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség 2017. évi konkrét programja. A klubotok programjainak tervezéséhez kívánunk ezzel is segítséget nyújtani. (A program mellékelve!)
    • Előadó: NYÉSZ elnök.
  1. Különfélék, egyebek.
    • Emelni kényszerülünk rendezvényeik látogatásának részvételi hozzájárulását: a Bükki Túra- és a Séta az Egészséges Tüdőért kivételével valamennyi rendezvényünkön való részvételét 400 Ft./főben állapítanánk meg! (Az értekezlet résztvevői, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadták a javaslatot.)
    • Információs kiadványokról:
      1. Generációnk újság: Bár az újság szervezését már az előző év októberében elkezdtük, kevés az előfizetők száma! Az újság, érdekes írásain-, a nyugdíjas léttel kapcsolatos tájékoztatóin kívül, nagyon sok időszerű-, nyugdíjasokat érintő információt is közöl! Kívánatos lenne, hogy ezek az információk minél több nyugdíjashoz eljussanak!
      2. Kalendárium (680 Ft./db.), Életem receptje (395 Ft./db.).
        1. Kéri a nyugdíjas klubok vezetőit a Generációnk újság éves előfizetésének (1100 Ft./év/újság) valamint az Életem receptje, (1600Ft./év) negyedévente megjelenő, nagyon színes-, érdekes írásokat tartalmazó kiadvány további szervezésére. Befizetési és szervezési határidő: február 21. (kedd) 12 óráig!
    • Tagkártya szervezésről általában (sok a tagkártyát nem igényeltek száma! Kéri az érintett klubok minél hamarabbi intézkedését!)
      1. MOL benzinkutak kedvezményes (6-7 Ft./l kedvezmény) tankolása. Ehhez külön kártyát adna ki a MOL. Igényeket február 21-én délig kérjük jelezni a NYÉSZ irodán!
    • A Nyugdíjas Párt 50+ megalakulásáról néhány gondolatban. (A párt megalakulásáról, a korábban közzé tett és még mindig megtalálható-, honlapunkon szereplő cikkből lehet tájékozódni.)
      1. Akit érdekel, az ideiglenes vezető neve és elérhetősége: Kabai Tibor 30/509-92-60
    • Rövid tájékoztató hangzott el az MSZP által kezdeményezett „Nyugdíjas Parlament” összehívásáról.
    • Nyugdíjas irodalmi antológia 2015-2016. (Válogatás a NYOSZ által kiírt irodalmi pályázat legjobb írásaiból.) Ára: 1000 Ft./db. Szervezési és befizetési határidő: február 21. 12 óra, a NYÉSZ irodán.
    • Március 12-én (születése napján) jelenik meg Moldova György: Kegyelemkenyér c. (nyugdíjasokról szóló) könyve. Kereskedelemben 3000 Ft./db. A NYOSZ –on keresztül 1.500 Ft./db. Az Író szívesen vállal könyvbemutatókat is! Kérem az igényeket most, vagy legkésőbb febr. 21-én kedd délig jelezni! (Igénylés PÉNZ befizetés ellenében!)
    • Tájékoztató a Cserkeszőlő Jurta Tábor ajánlatáról! Ide kattintva a részletekről tájékozódhat!
    • Honlap látogatottság: Többször naponta ezer feletti egyedi látogató, több mint 13 ezer látogatott oldallal! (Egyébként folyamatosan figyelemmel lehet kísérni, honlapunkon!)
    • A Célcsoport Ifjúsági Információs Tanácsadó Iroda „Szuper vagy Nagyi” program ismertetése.  (Melléklet!)  Előadó: Jakab Péter
    • Tájékoztató hangzott el, nagyon kedvezményes gyógycipő vásárlási lehetőségről