A gyógyszerészek is külföldre mennek

2015.07.08 07:50

Bővülnek a gyógyszerészek feladatai, öt százalékuk külföldre megy, sokan nyugdíj mellett dolgoznak, ezért emelni kellene az egyetemi képzés keretét - ezt kéri a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYSZ). A szervezet elnöke a Népszavának úgy fogalmazott, hogy nincs akkora hiány a szakmájukban, mint az orvosok körében, de évente 50-70 kollégájuk kikéri a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, a következő években kiszámítható, egyenletes ütemben megy nyugdíjba az idősebbek közül 130-140 gyógyszerész.

Hankó Zoltán szerint mindazonáltal nem a kritikus létszámhiány miatt kérik a hallgatói keret növelését, hanem főként azért, mert a hazai ellátórendszerben új elvárások jelentek meg velük szemben. A kamara és a hazai orvosegyetemek gyógyszerészi karának dékánjai írták alá azt a felmérést, amelyben részletes kimutatásokat tártak a döntéshozók elé a szakma hazai és nemzetközi helyzetéről. Kimutatták, hogy a közforgalmú patikákban 5300, a kórházakban pedig 400 gyógyszerész dolgozik, utóbbiak nem vállalkozóként, hanem alkalmazottként. Megnézték a nyitvatartási és ügyeleti rendet, továbbá megvizsgálták, mekkora létszám mellett lehetne túlmunka nélkül megoldani az ellátást. Azt is kiszámolták, mekkora létszámnövelés kellene, ha eleget tennének az elvárásnak, és a betegekkel a mainál többször és többet beszélgetnének a gyógyszerészek. Hankó Zoltán azt mondta: a mostani 5700 helyett hétezer szakember tudna európai színvonalú ellátást nyújtani, de a kórházi létszámot meg kellene duplázni.

Ez azonban egy optimális ellátáshoz igazított szükséglet, a valóságban ma nem tudna ennyi gyógyszerészt eltartani a rendszer, tehát senki ne számítson rá, hogy ennyi pályázatot hirdetnek meg a közeljövőben – figyelmeztet a kamarai elnök. Hankó Zoltán úgy látja, nincsenek rossz helyzetben a gyógyszerészek, a kezdő bérek elérik a 290 ezer forintot, öt év alatt háromszorosára nőtt az ágazat eredménye. A vállalkozó gyógyszerészek ugyan csak a hitelek törlesztése és a készletek feltöltése után emelhetik a béreket, de az utóbbi évek szerkezeti változtatásainak hatására a veszteséges patikák száma jelentősen csökkent.

Mindent összevetve a MGYSZ úgy látja, a mai 275 fős kezdő egyetemi évfolyami létszámot 350 főre kellene emelni, hogy a lemorzsolódás, az elvándorlás, a nyugdíjazások mellett is egyre több szakember adhasson tanácsot a betegeknek, vagy akár az orvosoknak is, akik lassan elvesznek a rohamos tempóban bővülő gyógyszerkínálatban. A dékánok aláírása pedig azt jelzi, hogy az orvosegyetemek készek lennének fogadni az újabb gyógyszerészhallgatókat.

nepszava.hu