Elhunyt Peták István, a Magyar Televízió volt elnöke

2015.06.30 21:28

Életének 75. évében elhunyt Peták István, a Magyar Televízió volt elnöke - tudatta a család az MTI-vel. Az újságíró-szerkesztőt, aki 1996 és 1998 között látta el a Magyar Televízió Rt. elnöki tisztét, hosszan tartó súlyos betegség után kedden hajnalban érte a halál.

Peták István 1940. december 20-án született Sajókazán, tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Újságírói pályája kezdetén, 1964-től a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójánál dolgozott, 1968-tól stúdióvezetőként.

Ezt követően 1971-től a Magyar Rádió és Televízió különböző szerkesztőségeiben dolgozott; 1972-ben került a televízió ifjúsági osztályához, majd 1979-től a társadalompolitikai szerkesztőséget vezette. Ebben az időben született meg az Ablak című műsor, amelyet Horváth Ádám rendezővel együtt indítottak el.

Peták Istvánt 1996-ban a Magyar Televízió Rt. elnökévé választották, 1998-ig maradt ezen a poszton. Nyugdíjba vonulása után 2010-ig a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának, az MDF által delegált elnökségi tagja. Tavaly megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismerést.

mti.hu