Felezési idő: Óriásit zuhanhatnak a nyugdíjak Magyarországon

2015.09.04 17:47

A negyvenévesnél fiatalabb magyarok a felmérések tanúsága szerint attól tartanak, hogy a nyugdíjuk az aktív kori jövedelmüknél akár 20 százalékkal is kisebb lehet. Lényegében úgy vélik, a nyugdíjuk nagyjából a mai friss nyugdíjak szintjén marad.

A valóságban azonban az 1975-ben és utána született korosztályok nyugdíjának összege előreláthatóan a mai nyugdíjak felét sem éri majd el, így a nyugdíjuk összege az aktív kori jövedelmüknél akár 70 százalékkal is kisebb lehet. A „gyesnemzedéknek” ideje felébrednie a pénzügyi tévhitek bódult álmából!

A folyó finanszírozású nyugdíjrendszer 125 évvel ezelőtti alapfeltevése az, hogy a sok aktív dolgozó keresetére sokáig kirótt járulékból fedezni lehet kisszámú idős ember rövid ideig tartó nyugdíját. A modern európai nyugdíjrendszerek kivétel nélkül erre a feltételezésre épültek. A körülmények azonban a társadalmak elöregedésének gyorsuló folyamata miatt gyökeresen megváltoztak, miközben a nyugdíjparadigma jottányit sem változott.

A társadalom elöregedését alapvetően több egymást erősítő folyamat okozza. Az első, hogy nő a várható élettartam: Magyarországon az 1900-as 46 évről mostanra 70-78 évre nőtt, és tovább fog emelkedni. A második, hogy csökken a megszületett gyermekek száma. A termékenységi arányszám (a szülésre alkalmas életkorban lévő hölgyek számára vetített élve született gyermekek száma) 1,37 körül ingadozik, miközben tudjuk, hogy csak a népesség számának szinten tartásához is 2,1-es termékenységi ráta kellene. Emiatt folyamatosan nő az idősek aránya a népességben. A 65 évesnél idősebbek mai 17,5 százalékos aránya 2040-re 25-re, 2060-ra 30-ra nőhet.

A helyzetet rontja, hogy a Ratkó-korszak, vagyis az 1952–1957 között születettek nyugdíjba vonulása most zajlik, egészen 2022-ig elhúzva a lépcsőzetes nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt. Ez a milliós létszámot közelítő korosztály az idősödésével természetesen növeli a magyar lakosságot kor szerint pontosan két részre választó mediánéletkort, ami jelenleg 41 év. A Ratkó-korosztály nyugdíjazását követően a magyar lakosság legnagyobb létszámú nemzedéke, az 1975-ben és közvetlenül utána született „gyesgeneráció” következik majd, akik 2040 után kezdik meg a nyugdíjba menetelüket, ha marad a 65 éves korhatár. Az ő idősödésükkel a mediánéletkor Magyarországon elérheti az 50 évet is, hiszen a fiatalabb korosztályok száma meg sem közelíti a Ratkó- és a gyesnemzedék számát.
A helyzetet egy viszonylag új fejlemény, a magyarok kivándorlása és tartós külföldi munkavégzése kiszámíthatatlan mértékben tovább ronthatja, hiszen a fiatalok és a középkorúak mennek el (eddig a becslések szerint csaknem félmillióan, de a folyamat megállíthatatlannak látszik), az öregek viszont itthon maradnak.

Az egyetlen lábra nyesett, folyó finanszírozású magyar nyugdíjrendszer pénzügyi egyensúlyát ezek az egymást erősítő trendek korábban elképzelhetetlen mértékben veszélyeztetik. Ezért érzi minden kormányzat annak a kényszerét, hogy lépnie kell, különben a társadalmi béke a kötelező kincstári optimizmus ellenére bármikor összeomolhat. Nálunk már a politikusok sem merik a nyugdíjrendszer egyensúlyát 2030 után fenntarthatónak állítani. Halkan kérdezheti minden 1965-ben és utána született magyar, hogy akkor az ő nyugdíjával vajon mi lesz.

De hogyan reagálhat erre a helyzetre a mindenkori kormány? Emelheti a nyugdíjkorhatárt, ami már Európa-szerte gyakorlat. Nálunk sincs vége a 65 évvel, ne is reménykedjen ebben a mai harminc-negyvenévesek nemzedéke. Felmehet a korhatár 70-72 évre is a következő évtizedekben, ahogy Európa fejlettebb országaiban. Ha a születéskor várható átlagos élettartam a száz évvel ezelőtti 45 évről 75-80 évre emelkedett, és várhatóan 90 év fölé nő, akkor át kell értékelni az aktív/inaktív korszakok fogalmát és arányát. Egyszerűen nevetséges bizakodni egy olyan világ tartós fennmaradásában, ahol az elhúzódó gyermek- és fiatalkor 30 évének és a mai fogalmak szerinti nyugdíjaskor több mint 30 várható évének – azaz összességében több mint 60 inaktív évnek – a költségeit a mai értelemben vett aktív korszak 30 éve alatt kellene kitermelni.

A politika válaszul megkurtíthatja a nyugdíjjogosultságokat is. Csak hazai példáknál maradva: a korhatár előtti, a szolgálati és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetése éppen lezajlott. Az évente meghatározott valorizációs szorzók, a nyugdíjszámítás során alkalmazott nyugdíjszorzók vagy éppen a kötelező nyugdíjemeléshez figyelembe vett inflációs célok is könnyű terepet kínálnak a beavatkozásra.

A mindenkori kormányzat a hosszú távú nyugdíjérdekeket is simán feláldozhatja a rövid távú költségvetési érdekek oltárán, mint a magánnyugdíjpénztárak gyakorlati felszámolásával. A hatalom módosíthatja a járulékfizetés feltételeit is, ilyen volt például legutóbb a járulékplafon eltörlése a bevételek azonnali növelése érdekében. A mindenkori kormányzatnak számtalan egyéb lehetősége is van a beavatkozásra, inkább nem sorolom, nehogy további ötleteket adjak. Viszont ilyen módon a nyugdíjrendszer egyensúlya a végtelenségig fenntarthatónak látszik, csak éppen a járandóságok csökkennek folyamatosan.

Amint ez a „gyesnemzedék” életében bizonyosan be is következik, hiszen a becslések szerint az elméleti helyettesítési ráta – az első nyugdíj aránya az utolsó nettó keresethez – óriásit fog zuhanni. A legújabb felmérések szerint azonban a lakosság többsége teljesen bizonytalan a várható nyugdíjával kapcsolatban, és megbecsülni sem tudja, hogy mennyivel kevesebb pénzből kell majd gazdálkodnia időskorában. Ha a „gyesnemzedékhez” tartozók nem szeretnének azzal szembenézni, hogy nyugdíjas korukra összezuhan az életszínvonaluk, akkor minél előbb el kell kezdeniük takarékoskodni. Mert csak ez az egy lehetőség van az élhető időskor biztosításához.

Szerző: Farkas András
vg.hu