Sok nyugdíjas havi 8 ezerrel többet kaphat: így kell kérni

2015.07.22 17:56

A következő napokban már kérvényezhetik az anyagi támogatást azok, akiknek férje, édesapja 1938 és 1945 között esett el, tűnt el a II. világháborúban.

Egy hónapja döntött arról a parlament, hogy anyagi támogatást kaphatnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2. és 1945. május 9. között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált és elesett.

A támogatás mértéke a mindenkori minimálnyugdíj 30 százaléka, jelenleg 8 850 forint, amit a jogosult élete végéig, havonta megkap.

A lépés mintegy 20 ezer embert érint, életkorukból fakadóan legtöbbjük nyugdíjas. A törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat - így több ezer embert érinthet a javaslat a határon túl is.

 

Apróbetűs rész - de sokat számít
A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok - számára is, akiket 1949. január 1-jét megelőzően nyilvántartásba vettek, azonban pénzellátását nagykorúvá válása miatt, vagy 1949-ben politikai okból megszüntették, kérelmét elutasították, vagy kérelmét politikai okból elő sem terjesztette.

 

A Pénzcentrum információi szerint a támogatást már lehet igényelni

    - a lakóhely szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában,

    - külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú

    - szolgálati,

   -  katonai,

   -  kórházi iratokkal

    - hatósági igazolásokkal (például halotti anyakönyvi kivonattal),

    - ezek hiányában más hitelt érdemlő módon - például vöröskeresztes papírokkal - kell igazolni.

A járási hivatalban megvizsgálják ezeket a papírokat, és döntenek a jogosultságról. A támogatást a nyugdíjjal együtt kapják majd a jogosultak, de az szinte biztos, hogy az augusztusi nyugdíjjal senki sem fogja még megkapni a pluszpénzt.Érdemes azonban mihamarabb kérelmezni, mert (már júliustól) visszamenőleg is jár - tehát például szeptemberben nem csak a szeptemberi, hanem a júliusi és az augusztusi 8 850 forintot is viheti a postás.

 

Hányatott sorsú hadiárvák
A két világháború között, sőt az I. világháború előtt az akkori korszaknak megfelelő hadigondozotti ellátásban részesült minden érintett. Nem volt politikai vita abban a parlament falai között, hogy a hadiárvák vagy a hadiözvegyek, az I. világháború kimenetelétől függetlenül elismerést és támogatást érdemelnek.

Ez azért nagyon fontos kérdés, mert a II. világháború után nem ez történt, holott az áldozat és a veszteség korántsem volt kisebb, mint az első világháború idején. A II. világháború idején, 1938 késő ősze, november 2-a és 1945 nyara között meghaltak tekintetében először a magyar kormány még az 1945. április 4-i időpont előtt, valamikor 1945 márciusának végén visszaható hatállyal eleve kizárta az ellátásból azokat, akik 1944. október 15. előtt veszítették az életüket.

Az ideiglenes kormány hozott egy olyan döntést, amellyel az 1944. október 15. után elesettek tekintetében diszkriminációt vezetett be. 1945-től folyamatosan leépítették a hadiözvegyi, illetve hadiárva-ellátást, 1949-ben kifejezetten csak és kizárólag politikai döntés alapján az 1945-ben jogosultságot szerzettektől egyöntetűen megvonták a hadiözvegyi és hadiárva-ellátást.

1950 után a politikai rezsim gyakorlatilag kinyilatkoztatta, hogy aki a II. világháborúban harcolt és a Szovjetunió ellen küzdött, az természetesen az ország és a Szovjetunió ellenségeként bűnösnek számít. Tehát megbélyegezték a II. világháború minden katonáját, és megbélyegezték a hadiözvegyeket és a hadiárvákat, megvonták tőlük az ellátást.

pénzcentrum.hu